https://www.youtube.com/watch?v=tt-TrMU3ZOo
Mint korhadt fakeresztet az idő,
Úgy emészt a világ, a vágyak…gondok.
Sűrű, fojtogató homályba tapogatózom,
Ám szárnyak suhogása, Hold dala vezeti vak szemem.
Csalfa érintések, negédes szavak, kevély lelkek,
Mik kapdosnak lüktető szívem felé.
Érzéketlen érintések, hiú ábrándok,
Menetelek a ködben, bús eső mossa arcom.
Kopott, érdes kőkeresztet simít a puha ujj,
Feltör szívből egy sóhaj.
Kopik, sínylődik, ám helyt áll, nem feled.
Fekete tollak hullnak a tájra.
Puha szőnyegen lépdelek immár,
Kavics nem sérti orvul talpam,
Arcom mossa, mossa a fekete eső,
S farkasok dal vezeti világtalan utam…
Borús fellegek felszakadoznak, s Holdnak fénye csókot lop a tájtól,
Tátongó sebek beforrnak,
Szemekről aláhull a súlyos lakat,
Piros ajkak lelehelik láncaik.
Gyászos melódia kíséri utam,
Gyászos melódia kíséri utam a zuhatagban,
Mely mossa, mossa arcom,
S kacagó szemek követik táncom a Holdfényben…
2008.október 7.
Holdszem
