Requiem…
Fülemüle dala szárnyal fájdalmasan a sötétben,
Ezt a dalt csupán Ő hallja, s a fellegek takarta Hold.
Mily melódia…csöppnyi madár éneke,
Kinek dala csupán elsuhan a zárt ablakok mellett.
Megszakadhat eme kis madár szíve,
Utolsó dalát hamuvá fújja az őszi szél.
Ha megszakad e kicsiny porcelánszív…
Ki dalolja el nekem a kapun túli melódiát?
Utolsó…fájdalmas trilla…csend.
Oly mélységes…üres csend.
Csupán az öreg gyászoló fűzfa nyikordul néha,
Ám az ürességet, súlyos csöndet nem űzi.
Minden álmatlan éjszakán várom…
Várom, hogy felcsendüljön gyermekkorom dallama,
Az a világon túli melódia…
Ám a kicsiny szív e világban megszakadt…a kulcs elveszett…
...mindörökké
Ha elhalványulóemlékeim pora
Majd elillan a Nap aranylón játszó fényénél,
Reszketeg, ráncos kézzel lapozom a sárguló papirosokat,
S a rózsaillatú sorokat olvasva a múltat idézem.
Törött idő, lelakatolt ódon kapu...
A múló évek hamuvá égtek.
Feltörni nyomasztó mélyből, aláhullni kevély magasból,
Láncra vert marionettbábú gyászosan táncol.
S ha mégegyszer megfeszül a szív,
S békjózó kötelékek eloldják karod,
Ismét élnek azok a múló szavak,
Ismét játszadoznak azok a múló tünemények.
Ha össze is roskadsz, s dohos levegő száll a szélben,
Az élet tövise ha szívedbe mar,
Csak nyúlj a fák lombján játszó tündöklés felé,
Ne kárhoztasd Magad a mélybe, a múltba mindörökké.
Holdszem 2009 június 10.
Örök vég
Még felkel a Nap,
Még átszűrődik a ködön a Hold fénye,
Még kigyúlnak a csillagok az égen,
Ám meddig…meddig tölti be ragyogás a szürkületet?
Ugye…nem ereszted el a kezem,
Mikor fagyos lepel hull a tájra,
Mikor parázsló hamu hull arcunkba,
Mikor a csillagok csupán múló tünemények.
Ugye átölelsz, mikor az óra mutatója megtorpan,
Ugye suttogsz a fülembe, ezernyi mesét,
Mit a szél a levelekkel tova röpít?
Csak…csak ne ereszd el a kezem.
Ha ott ülök majd hamutól, s koromtól mocskosan a hóban,
Akkor is a Hold utolsó sugarai csillannak majd tekintetemben.
S ha a sárba tipor ez a világ, s fagyos láz rázza testem,
Csak ölelj át…melengess...kérlek…
Mikor kihuny az utolsó csillag, elnémul az utolsó fülemüle, utoljára bukik alá a nap,
Ha a szirt visszhangozza a farkasok gyászos requiemjét,
Csak szorítsd a kezem, s hópihék táncában ellobban a szívem,
S meghalok minden sóhajjal, minden öleléssel…itt a végén.
2009.május 2.
Holdszem
Holdas éjt:)
